Találkozás a 40 éves L’Occitane alapítójával

Nem titok, hogy az idén nyáron Provence-ban jártam, ahol a L’Occitane legújabb kampányát stylingoltam. Rengeteg élményben volt részünk és sok minden érdekességet is megtudhattunk a márkáról, amely pont az idén ünnepli negyvenedik születésnapját. Nagy örömünkre a L’Occitane alapítójával Oliver Baussan-nal is találkozhattunk. Már érkezésünkkor abban a meglepetésben volt részünk, hogy egy névreszóló kézzel írott levele várt minket. Így nem csoda, hogy izgatottan vártuk a találkozást.

Olivier baussan LoccitaneOlivier mindössze 23 évesen vágott bele a vállalkozásba, amelyről akkor még álmodni sem merte, hogy mivé növi majd ki magát. Mivel a gyógynövények ismeretében és a lepárlásban tapasztalt volt, a helyi piacon kezdett el árulni saját készítésű rozmaring olajat.

occitane_illustration (Custom) S hogy mivel szállította a portékáját? Bizony azzal a kis Citroennel, amelyet már láthattatok a kampány fotók egyikén- s mi a stáb tagjai is kipróbáltuk. A mellékelt képen éppen azt láthatjátok, ahogy a rekkenő hőségben fotózzuk Szonját a mandulafák között. (a kész képet egy következő posztban mutatom majd meg)

WP_20160628_10_08_53_Pro (Custom)Detérjünk csak vissza  a cég történetéhez! Egy régi szappangyár megvásárlásával Olivier felélesztette a Marseille-i szappangyártás hagyományát. S a cégtáblán már ott feszített a L’Occitane név, amely nem mást mint “Provence-i nő”-t jelent a térség ősi nyelvén. 1977-ben az első levendulamezőt is kijelölték, amelyet kifejezetten a gyár számára takarítottak be. loccitane_levendulaA nyolcvanas évek elején már nemcsak Provence adta az alapanyagot a L’Occitane termékeihez, hanem Burkina Faso-ból is importáltak  shea vajat, ahová Olivier Baussan egy utazása folytán jutott el.

download

 

 

 

 

1981-ben megnyitott az első L’occitane üzlet a Provence-i Volxban, s tizenegy évvel később Párizsban is. 20 év alatt további kétezer üzletet nyitottak a világ minden pontján.

l'occitaneSzámos igencsak nagyraértékelendő tevékenységet folytatnak azóta is: létrehozták a L’Occitane Alapítványt, melynek két hosszú távú misszója van: a látássérültek támogatása és a nők gazdasági egyenjogúsága. termékeiken a L’occitane alkalmaztott először Braille írásmódot.

loccitane provence

Ezeket a tényeket ismervén igencsak izgatottak voltunk, hogy az alapítóval találkozzunk. Mivel ilyen komoly piaci jelenléttel bíró cégről van szó, bele sem gondoltunk, hogy ez a hihetetlen nagy fejlődés négy évtized alatt ment végbe, amely egy ekkora márka esetében rövid idő. Igazándiból egy idősebb úrra számítottunk. Olivier Baussan azonban egy igazi művészlélek, és egyáltalán nem az a bácsis típus. Elmondása szerint mostmár kevesebbet foglalkozik a L’Occitane ügyeivel- amelynek a vezetőségében még a mai napig fontos szerepet tölt be- inkább költőnek tartja magát, és verseket ír.

L'occitane

L'occitaneS mivel a L’Occitane Provence népszerűsítését, kultúráját is fontosnak tartja, így mondanom sem kell, hogy ezesetben is egy mesebeli gyönyörűséges helyen dolgozhattunk, és igazi provenc-i vendéglátásban volt részünk. (a képen nincs filter, valóban ilyen volt minden)

L'occitane

provenceloccitaneloccitane oroszlán szonja olivier baussan

Mindenesetre az egész stáb nagyon izgult, hiszen egy videót is készítettünk, amelyben Oroszlán Szonja kérdezi Oliviert arról, hogy hogyan is kell kiejteni helyesen a márka nevét. Bizony ez még mindig sokaknak nagy gondot okoz, és vicces fordulatokhoz vezet. Mutatom is a videót:

A forgatás remekül sikerült, és az amúgy zárkózottnak mondott alapító elbeszélgetett és elidőzött a stábbal, aminek mindannyian nagyon örültünk. S persze a közös fotózás sem maradhatott el:

loccitane olivier baussan parádi gabriella

L'occitane kampány oroszlán szonja

Folytatás következik!

Addigis látogassatok el a L’Occitane weboldalára és facebook oldalára. A negyvenedik születésnap alaklamából ugyanis számos meglepetés vár rátok!

A kampány készítésében közreműködtek:

OROSZLÁN SZONJA

fotó: EMMER László, video rendező: OROSZ Barbara ,videó: VIRÁG Péter, fotóasszisztens: LADOCSI András, hang: TÓTH László, vágó: BORDA György, smink: SOMOGYVÁRI Dóra, haj: SVÉGEL Gergő, styling: PARÁDI Gabriella,

Projekt menedzser: BOROS Lilla – L’OCCITANE

Külön köszönet a Celeni és  Navona márkáknak a segítségért, amivel a stylist munkáját támogatták.

Werk fotók: L’Occitane, Emmer László, Bondor Hanna, Parádi Gabriella.

 

No Comments Yet

Comments are closed

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner