Elegance in Exile – Velencében a legszebb orosz hatású ruhák

Vannak témák, amelyekhez egy poszt nem elég, sőt kettő sem. Nemrég mutattam be nektek Poiret ruháit, melyeket Moszkvában álítottak ki. Most Velence rukkolt elő egy fantasztikus tárlattal, amely ugyanezt a kort, és annak egy igen érdekes aspektusát vizsgálja.

A tízes években a Gyagilev féle orosz balett turnéja egyfajta divatforradalmat idézett elő. A korábban visszafogott színek helyett megjelentek az élénk árnyalatok. Erre az időre esett a tömeges kivándorlás időszaka is. Az orosz arisztokrácia sok tagja jobbnak érezte, ha nyugatabbra emigrál. A letelepedett orosz kolónia a kultúráját, és az ízlését is magával hozta, s formálta az új haza lakóinak ízlését. Érdekességként említem meg, hogy például Coco Chanel manökenjei közt is több rangfosztott  orosz grófnő, vagy bárónő dolgozott.

Az Elegance in Exile kiállításon három évtizedet átölelő ruhagyűjteményt tekinthetünk meg, melyek  Alexandre Vassiliev divattörténész kollekciójából származnak. Az év elején Londonban bemutatott, az  Orosz Balett kosztümjeiből összeválogatott kiállítással szemben itt csak néhány Leon Bakst, és Natalia Goncsarova által tervezett jelmezt láthatunk. A velencei tárlaton bemutatott jelmezek abban is különböznek a másik gyűjtemény tagjaitól, hogy ezeket a Nagy októberi szocialista forradalom elől menekülő arisztokraták a mindennapokban is viselték. Az orosz túldíszítettség, a gazdagság iránt érzett vonzalom, az aprólékos hímzések, és a keleties motívumok megvetették lábukat a kor divatjában. S ennek nem csak a tervezők számára tálcán kínált egzotikus inspiráció volt az oka, hanem az is, hogy megrendelőik közt is számtalan orosz nemzetiségű hölgy volt. A pénztárgép csilingelésénél pedig jobb múzsát még nem találtak ki ezen a földön.

A kiállított ruhák közt olyan nagyságok kreációit tallhatjuk meg, mint Charles Frederick Worth, vagy Jeanne Lanvin. Számomra két dolog meglepő ezen a kiállításon. Az egyik, hogy ilyen fantasztikus álapotban maradtak meg ezek a csodák,csaknem 200 darab!,  a másik pedig az, hogy a rendezők nem rakták üvegfalak mögé őket. Nem akarok belegondolni abba, hogy milyen sérülések érhetik a felbecsülhetetlen gyűjteményt akár egy figyelmetlen látogató miatt.

A kiállítás január 6-ig tekinthető meg. Bővebb információ itt.

[amazon_carousel widget_type=”SearchAndAdd” width=”600″ height=”200″ title=”” market_place=”GB” shuffle_products=”False” show_border=”False” keywords=”russian fashion” browse_node=”” search_index=”Books” /]

Pumpkin Paradise blog a Facebookon, még több képpel, videókkal,nyereményjátékkal és infoval:klikk ide , és lájkold! Ezen a héten Vadjutka ékszerei a  nyeremények!

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Poom Security Code *

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner