Kalandozás a városban budapesti táskákkal- Bagventure

Izgalmas projectről kaptam levelet Krutilla Esztertől, aki a a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanul. Itt vágott bele egy olyan kezdeményezésbe, amely a város nevezetességeinek megismerését a kortárs design-nal hozza össze. A Budapest BagVenTure főleg turistáknak szóló játék, amely egy játékos, városi kalandtúrán ismerteti meg a magyar főváros főbb látványosságait, mindezt egy 5 darabos egyedi tervezésű táskakollekcióval megspékellve.A kollekció 3 db hátizsákból, és 2 db válltáskából áll, melyek mintáik szintjén emlékeztetnek a jól ismert látványosságokra. itt persze nem a szokványos szuvenír giccsek szintjén megjelenített grafikákra kell gondolni, hanem egy kortárs, mai technikákkal készített átértelmezésre. Valószínű, hogy ez kedvező fogadtatásra fog lelni azok között a túristák között, akik valami másra, különlegesre vágynak.
bagventure1
A játékban felfedezhető öt nevezetességhez öt egyedi hangulatú magyar vendéglátóhely kapcsolódik, ahol a játékos egy pecsétet kap. Ennek segítségével tudja bizonyítani, hogy a játék helyszíneit bejárta. Ha mind az 5 pecsétet a játékos birtokában van, az utolsó helyen átveheti a jelentkezéskor kiválasztott designer táskáját.
bagventure2

A tervezőt a kollekció születéséről faggattam:

Az iskolában egy feladat része volt, hogy a város nevezetességeit, motívumait feldolgozd, vagy más miatt jutott eszedbe?

A Budapest BagVenTure ötlete egy éve jutott eszembe, de csak pár hónapja kristályosodott ki igazán, hogyan is fog összeállni a projekt. Az ötlet nem iskolai feladat mentén alakult ki. Nyíregyházi diák vagyok, aki 4 éve tanul Budapesten. Akárhányszor lépek ki az albérlet ajtaján, még mindig rá tudok csodálkozni, hogy mennyire gyönyörű a fővárosunk. Azonban azt is észrevettem már, hogy mennyi turista fordul meg Budapesten. Sajnálatos módon nagy része csak átrohan rajta, és nem veszi szemügyre igazán. Az én célom, hogy játékos formában „végigtúrázzák” a legfőbb nevezetességeit. Tervező lévén szerettem volna a design-nal is összevonni, és kialakítani egy egyedi városnézést. A minták a látványosságok egy-egy részleteiből inspirálódtak, amelyeket saját fényképek alapján terveztem és raktam össze.

bagventure3

Hogyan tudtál ennyi partnert bevonni a projectbe?

Az adott nevezetességeknél egyenként kerestem fel a potenciálisan együttműködő partner kávézókat és éttermeket. Mindegyik helyben van valami egyedi, ami különlegessé teszi őkett a turisták számára. Például a Choco Cafe – a Bazilikánál, ahol nagyon sok fajta magyar bonbon különlegesség közül választhatunk.

A legtöbb kezdő táskatervező igen nagy bajban van a minőségi gyártással. Nálad közeli fotókon is látható, hoyg ezzel nem volt gondod. Hogy sikerült ezt megoldanod?

Minden táska egyedileg varrott, egyelőre nem gyárban készülnek. A táskák gyártását, illetve a minták gyártását transzfer-nyomással sikerült létrehozni. Ehhez viszont csak polyester szövet anyagot tudtam felhasználni. Ez egy vékony anyag, ami önmagában nem lett volna elég merev. Ezért egy speciális habszivaccsal sikerült a kellő tartást elérnünk, amellett, hogy a bőrkiegészítők is sokat segítettek ebben, így egy rendes, jól használható táskát kaptunk.

A Bagventure facebook oldalán még több információt találhattok.
bagventure4

terv3 parlamenter terv2 basilicaner terv1 castler

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Poom Security Code *

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner