#LFW Malone Souliers – alázat és luxus

A címben említett két szó minálunk kevésbé szerepel együtt, hiszen inkább a maga- és márkamutogatás világát éljük. A London Fashion Week keretében sikerült eljutnom a Malone Souliers prezentációjára (itt olvashatjátok, hogy mit jelent a pezentáció) ahol nemcsak a luxus, hanem a kézműves hagyományok szeretete is középpontba került.

A márkát gondolom nem sokan ismerik nálunk – bevallom én sem voltam túlzottan képben- pedig fantasztikus minőségű designer cipőket készítenek.

Maga a rendezvény egy igazán elegáns környezetben került megrendezésre, ahol a vendégek koktélozás közben egy kivetítőn nézhették hogy készül a cég egyik stílusos lábbelije.

 Mary Alice Malone a márka alapítója és egyben művészeti vezetője- ahogy a lenti képen is láthatjátok, munkatársaival együtt egy asztalnál ülve dolgozott az új cipőn. A kivetítőn pedig egy számlálón követhettük figyelemmel, hogy mennyi időt vesz igénybe a folyamat. Roppant érdekes volt, hogy egy ilyen komoly márka vezetője a vendégekkel, kuncsaftokkal való smúzolás helyett a hivatása iránti alázatot választotta. Mary Alice kollégái és a rendezvény hosztesszei fehér köpenyben segítették a munkát. Hubert de Givenchy óta tudjuk, hogy ez az öltözék mit jelent a divat világában: a precizitást, és a hagyományokhoz való ragaszkodást.

A prezentáció egyetlen hibája talán a világítás volt, amely jótékony homályban tartotta a kiállított lábbeliket. Meglehetősen nehéz volt fotózni, mivel a néhány reflektor nem segített, hanem éppen akadályozott. Pedig volt mit megcsodálni!

Mary Alice Malone mielőtt megalapította volna saját márkáját belekóstolt az asztalos- és kárpitos mesterségbe, s csak azután fordult a divat irányába. A Colorado-i művészeti iskolai tanulmányokat a London College of Fashionban folytatta. Számos nagy márkánál dolgozott gyakornokként, majd a szakma fogásait elsajátítva létrehozta a Malone Souliers-t. A prezentáción számos együttműködés eredményeként létrejött kapszula kollekciót láthattunk, például Natalia Vodianova és Roksanda lábbeliket.

A 2017/18-as szezon legjellemzőbb darabjai nem nélkülözték a csillogást, a csilámokat. Kissé a húszas évekre emlékeztető kétszínű összeállítások, ballerinák, és nyitott orrú magasszárú cipők, papucsok kellették magukat az álványokon. A kamáslis változatok, a többféleképpen horsdható csizmák náluk is megjelentek. Érdekesség, hogy személyre szabott, egyéni méretre készítést is vállalnak, természetesen szigorúan előre egyeztetett időpontban.

S hogy mibe kerülnek ezek a szépséges kézműves cipellők? Nos, a kézi munkának meg kell fizetni az árát. A lentebb látható papucsok nem egész 400 fontbam míg a bokacsozmák 600 font feletti összegbe kerülnek.

A poszt végére hajtva pedig megnézhetitek, hogy milyen vagány és egyben provokatív kampányt készítettek az őszi-téli szezonra.

A Malone Suliers weboldalát itt érhetitek el, Facebook oldalukat itt találjátok.

Köszönöm a poszt írásához nyújtott segítséget Neverordinary blogbarátnémnak.

 

No Comments Yet

Comments are closed

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner