L’Occitane kampány Oroszlán Szonjával – így készült

Ismét egy olyan stylist munkám eredményét mutathatom be amire nagyon büszke vagyok. A L’Occitane a világon először Magyarországon választott “arcot” magának, méghozzá Oroszlán Szonja személyében. A lehető legvarázslatosabb mesebeli helyszínen készültek a képek a Káli medence gyöngyszemében a Káli Art Inn-ben.

L'occitane kampány oroszlán Szonja

Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, hiszen óriási dolog valamiben elsőnek lenni a világon. Fantasztikus csapat dolgozott a kampányon. A képeket Emmer László készítette, a sminket Somogyvári Dóra. Mindkettőjükkel már többször dolgoztunk együtt, akárcsak Szonjával. Igaz vele most először találkoztam stylistként, eddig a jelmezeit terveztem két mozifilmben is.
A hangulat fantasztikus volt, amelyet az alábbi werkfilmből is érezni lehet:

“Oroszlán Szonját választottuk márkánk szépségnagykövetének. Nem is találhattunk volna alkalmasabb személyt nála, hiszen a művésznő a természetes szépség híve és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az általa használt bőr- és szépségápolási termékek is minél természetesebb módon, minél természetes alapanyagból készüljenek. Oroszlán Szonja tehát örömmel vállalta az együttműködést, arról nem is beszélve, hogy már régóta rajongója a márkának.” – nyilatkozták a L’occitane képviselői. Szonjával sminkelés közben beszélgettünk, és elmesélte, hogy először egy szállodában találkozott a márka termékeivel, és így szeretett bele a L’Occitane-ba. Csendben megjegyzem, hogy velem is így történt: egy londoni hotelben vett le a lábamról a verbéna sorozat.

A mostani kampány főszereplője a Divine kollekció, amely az organikus immortelle virág különleges anti-aging hatását rejti magában. Az immortelle eszenciális olaj mellett 7 természetes eredetű aktív összetevőt tartalmaz. A különleges formula a sejtek belsejében fejti ki hatását, így csökkenti az öregedés minden látható jelét.

Oroszlán_Szonja_LOccitane3

Oroszlán_Szonja_ LOccitane1

Oroszlán_Szonja_LOccitane2

A kampány legfőbb irányvonala a természetesség volt, amely egyaránt jellemző a márkára, és Szonjára is. A festői helyszín pedig mindannyiunkat hangulatba hozott, így nem volt nehéz beleélnünk magunkat a provance-i életérzésbe. A továbbiakban nézzétek meg a werkfotókat. A stáb tagjainak névsorát a képek alatt találhatjátok. Ha pedig valaki közületek szeretné kipróbálni a L’Occitane termékeit, az valóban olvassa el a posztot a legvégéig!

Oroszlán Szonja kampány L'occitane

Oroszlán Szonja kampány L'occitane

Oroszlán Szonja kampány L'occitaneA kampány készítésében közreműködött:

fotó: EMMER László stylist: PARÁDI Gabriella Smink: SOMOGYVÁRI Dóra haj: SVÉGEL Gergő (CULT HAIR) videó: SPENGLER László hang: SZATHMÁRY Ákos fotóasszisztens LADOCSI András VÁSONY Barbara helyszín: KÁLI ART INN, Köveskál
Köszönet a ruhákért: Intimissimi, Calzedonia, F&F, H&M

Szeretnéd te is kipróbálni milyen a L’Occitane varázslatos világa? Válaszolj itt a poszt alatt, és a Pumpkin Paradise facebook oldalán az alábbi kérdésekre, és lehet, hogy te leszel. aki tezstelheti a Kék írisz & Fehér írisz csomagot :

– Melyik L’Occitane kozmetikumot próbálnád ki legszívesebben? (aki használja más, attól a kedvencének nevét várom) – segítségként a L’Occitane oldalára is ellátogathattok.

-Milyen filmekben voltam Oroszlán Szonja jelmeztervezője?

Egy szerencsés az alábbi csomagot próbálhatja majd ki, és be is számolhat a tapasztalatairól:

Iris fotó: EMMER László stylist: PARÁDI Gabriella Smink: SOMOGYVÁRI Dóra haj: SVÉGEL Gergő (CULT HAIR) videó: SPENGLER László hang: SZATHMÁRY Ákos fotóasszisztens LADOCSI András  VÁSONY Barbara helyszín: KÁLI ART INN, Köveskál

 

 

Hozzászólások

comments

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Poom Security Code *

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner