MET gála 2015, avagy egy kínai opera elszabadult szereplői a vörös szőnyegen

Minden esztendő egyik legnagyobb vörösszőnyeges divatbemutatója a MET gála. Itt a meginvitált hírességek versenyre kelnek a kiállított ruhák csillogásával, és hosszú időre témát adnak a bulvárnak, a divatszerkesztőknek, valamint a mém gyárosoknak.

Az idén nem egy személyhez kötődik a kiállítás, ahogy a korábbi években megszoktuk, hanem Kínához. Valószínű igencsak nagy gazdasági nyomás – esetleg támogatás- áll a döntés hátterében, amely a keleti nagyhatalom kevésbé ismert arcát mutatja be. A szerencsés meghívottak ennek örömére egy igazi kínai fashion victim operát állítottak a MET vörösszőnyegének képzeletbeli színpadára. A megnyitó témáját legtöbbjüknek sikerült legalább olyan kreatívan értelmezni, mint mikor az ázsia piacon keresztre feszített mikulásokkal köszöntik a karácsonyt. A pekingi opera jellegzetes szereplőit bármikor kiállíthatnánk a díszes társaságból.

Lássuk, hogyan bántak el a kínai témával a legbátrabb újraértelmezők:

VUTAN- a harcos nő

jennifer-lopez-met-gala-2015Jenny from the block kínainegyed. Sárkányharcosnak öltözött Jennifer Lopez, bár ezt a Versace ruhát meghagyhatta volna egy Las Vegas-i show-ra.

Wendi-Murdoch-Met-GalaWendi Murdoch biztosra ment: Oscar de la Rentát választott. Nem is hibázott.

"China: Through The Looking Glass" Costume Institute Benefit GalaSarah Jessica Parker maga volt a megtestesült kínai újesztendő Philip Tracey fejdíszében. Ruhája, kapaszkodjatok meg, a H&M-ből van.

jessica-Hart-Met-Gala.ms.050515

 

A kínai újesztendő után mi más következhetne, mint egy feng-shui térkép vagy éppen egy holdnaptár. Jessica Hart Valentinoban démonkodik.
.Rihanna-Met-Gala.jl.050415Rihanna egy komplett állattemetőt húzott maga után. A Guo Pei által tervezett kabát szélét ugyanis rókaprém díszítette. Képtelenség megérteni, hogy az amúgy nagyon tehetséges tervezőtől (itt írtam róla korábban, valamint a MAC is éppen mostanság hozza ki a közös kollekcióját vele) miért pont ezt a ruhát kellett kiválasztania. Nem jár érte dícséret.

CSINGJI- az erkölcsös,nemes asszony

beeA gála egyik legcsodálatosabb öltözéket Bee Shaffer viselte. Az Alexander McQueen stélyi ismét a legjobban öltözöttek listájára repítette, ahol szinte minden évben szerepel.

lady-gaga-met-gala-red-carpet.jw.5415Lady Gaga Balenciaga kreációban hozza az erkölcsös asszony félreértelmezett figuráját. Mindenesetre tény, hogy tiszteletet parancsoló és kissé félelmetes lett a jelmezében.
Karen-Elson-met-gala-2015Tökéletes divatbaki, amikor a kifutón remekül festő öltözet nevetségessé válik. Karen Elson Dolce & Gabbana szettben. Fejdísz és karpántok nélkül, kieresztett hajjal az este királynője lehetett volna, így viszont egy kínai étterem papírmasé díszletét juttathatta volna eszünkbe.
Fan-Bingbing-Met-Gala.jw.5415Fan Bingbing kínai színésznő leiskolázta a Hollywood-i sztárokat. Így kell elegánsan viselni a kínai módit. Christopher Bu kreációja minden divatszakértő kedvence lett ezen az estén.
.Georgia-May-JaggerGiorgia May Jagger nem túl vidám ebben a Gucci kimonóban.

LAOTAN- az idős asszony

Chloe-Sevigny-met-gala-2015Chloé Sevigni megmutatta hogyan lehet az erkölcsös nemesasszony figurát erkölcstelenné, és öreggé tenni. Nem más segített neki ebben, mint J. W. Anderson
"China: Through The Looking Glass" Costume Institute Benefit GalaMamókák a bálban: az Olsen ikrek megmutatták, hogy 80 felett is milyen bájos dolog Diort és Gallianot viselni.

TAOMATAN- az ifjú harcos nőzendaya-met-gala-2015

Zendaya bármelyik rajzfilmben megállná a helyét, mint csillagharcos hercegnő. Ruháját Fausto Puglisi tervezte.

.Karolina-Kurkova-Met-GalaKarolina Kurkova Tommy Hilfiger dresszbe öltözött, mint szexi szolgálólány. Giuseppe Zanotti cipői csak fokozzák a látványt.

HUATAN – az ifjú vidám hajadon

.Zhang-Ziyi-Met-Gala-Zhang Ziyi csodálatos kínai Hamupipőke lett Carolina Herrera ruhájában. És ismét bebizonyosodott, hogy a kevesebb több.
alexa-chung-met-gala-2015Alexa Chung Erdem kreációban mutatja meg, hogy a kevesebb máskor kevés. Ebben az esetben nagyon hiányzik egy nyakék az olcsó kínai brokátokra emlékeztető anyag mellé.
Emily-RatajkowskiBárki is legyen Emily Ratajkowski, de tény, hogy remek ízléssel körözte le a Couture öltözékeket egy egyszerű Topshop ruhával.

.Irina-Shayk-met-gala-2015

Irina Shayk jobban járt mint a másik két Versacet viselő hölgy. Az ő ruhája nem sikeredett olyan ízléstelenre, mint Donatella Versace, vagy Jennifer Lopez választása.

CSOU- a férfi bohóc

justin-bieber-met-gala-2015A napszemüveges kínai torreádor jelmezbe bújt Justin Biebert nem is tudtam volna más kategóriába sorolni. A Balmain háznak nem biztos, hogy ez a srác lesz a legjobb reklám.

 

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Poom Security Code *

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner