Moss hajat fordítva, avagy nincs menthetetlen hajkorona

Mostanában nagyon izgalmas sajtótájékoztatókra vagyok hivatalos, szebbnál szebb helyeken, érdekesebbnél érdekesebb termékeket, kollekciókat nézhetek meg. Elmondhatom azt is, hogy mennyire lenyűgöznek a különféle fejlesztések, amellyel különféle regeneráló folyamatokat érnek el. A Kérastase új hajápolócsaládjának bemutatójára a meghívó mellé egy kiszáradt növényt is kaptam, némi útmutatással. Mint később kiderítettem a növényke egy Myrothamnus flabellifolia volt, amely egy sivagban őshonos tőzegmoha féle. A képen láthatjátok, milyen állapotban érkezett, és milyen lett 24 óra múlva, egy jó kis vízfürdőben.
SAM_1328
Ahogy utánanéztem a feltámadás virágának is nevezett növény akár 10 évnyi kiszáradt tetszhalálból is képes újjáéledni, s ezt már a kozmetikai ipar is felfedezte.

De vajon hogy kapcsolódik ez a hajápoláshoz? Gondolkodtatok már azon, hogy mennyi mindennel gyilkolásszuk a hajunkat nap, mint nap?
kerastase
kapSokáig azt gondolták, hogy a haj két összevőből áll: ceramidokból, és keratinból. Ezeket az összetevőket már számos flakonon olvashattátok- a haj külső-, illetve a belső részének alkotóelemei. Hosszas keresgélés után viszont felfedeztek egy harmadik összetevőt is, amely a hajszál belső részében a keratin rostokat egymáshoz kapcsolják. KAP-oknak nevezték el ezeket a mikro-fehérjéket, amelyek egymáshoz kötik a keratin rostokat. Ezek a fehérjék nagyon fontos építőanyagai a hajszálaknak. Ha a haj roncsolt, a KAP-ok is eltűnnek belőle, így a haj szerkezete megromlik és meggyengül. A Résistance Thérapiste termékcsaládFibra-KAP™ technológiájának köszönhetően újjáépítik a hajrostokat és visszapótolják a KAP-okat.  S hogy ez miben segít majd? A roncsolódott hajat, amelyen eddig maximum az olló segíthetett, visszahozhatják az életbe. Akárcsak a fentebb mutatott növény teszi.
kérastase thérapist
Az új Thérapist család tagjaiban a Myrothamnus flabellifolia összetevői segítik az akár több éves sérüléseket helyrehozni. Akinek törésre hajlamos, szalmás haja van, most igazán örülhet.
S ahogy a címből már gondolni lehetett, ez a hajápoló sorozat új protokollt kíván meg. Eddig a hajkondícionálót a sampon után tettük a hajunkra. Sokan ezt vagy gyorsan le is öblítették, vagy attól tartottak, hogy elnehezítették, zsírosították a hajukat.
moss-hajat-forditva
SOIN PREMIER THÉRAPISTE névre hallgat a hajápoló tej, amelyet a hajmosás előtt kell az enyhén megnedvesített hajra felvinni, és 10 percig rajtahagyni. Ezután a BAIN THÉRAPISTE hajfürdővel mossunk hajat. Így tudjuk erősíteni a hajat, ráadásul, mivel hővédő hatással is rendelkeznek a “családtagok” attól sem kell tartanunk, hogy a hajszárítás árthat majd. Hajmosás közben védőréteget képez a hajszálon, csökkentve annak súrlódását, és az  első felhabzástól speciális védelemmel vonjuk a be a hajszálakat.
A MASQUE THÉRAPISTE  hajmaszk a normál, és a vastagabb szálú haj esetén vethető be, melyeknek szerkezetét rendkívüli módon erősíti. SÉRUM THÉRAPISTE kétkomponensű hajregeneráló. Minden hajtípusra ajánlott a használata. Összezárja a tördezett hajvégeket , hővédelmet biztosít 230C°-ig .
A Kérastase Therapiste hajápolókat kizárólag Kérastase Tanácsadó Fodrászoknál érhetitek el, a listát pedig a Kérastase facebook oldalán érhetitek el.
Végül megmutatom, milyen gyönyörű helyen hallgathattam meg az új hajápolókról szóló előadást:
SAM_1322 SAM_1323 SAM_1324SAM_1326 SAM_1325 SAM_1321

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Poom Security Code *

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner