Topmodellek közt a backstage-ben – Giles 2016 ss

A London Fashion Week kapcsán számos élmény ért, amelyet egész életemben nem fogok elfelejteni. Az egyik legkáprázatosabb divatbemutató backstageben fotózhattam, figyelhettem, hogy hogyan készülnek a világ legnagyobb topmodelljei. Giles 2016-os tavasz-nyári kollekciójának bemutatójára London egyik legelegánsabb helyszínén, a XVII. században épült Banqueting House-ban kerítettek sort.A kollekció eredetileg ready to wear, de inkább haute couture mix volt, lélegzetelállító darabokkal. A showról, és a kollekcióról majd egy későbbi posztban olvashattok, most inkább fókuszáljunk a sminkekre, és azokra,akik bemutatták a ruhákat.
A színfalak mögé a MAC segítségével juthattam be, és bevallom őszintén fogalmam sem volt arról, hogy micsoda neveket, legendás divatikonokat láthatok majd. Ahogy már korábban említettem különféle stílusú, illetve befutott és kevésbé ismert tervezők munkáit néztem meg a divathéten. Giles Deacon a top tervezők közé tartozik, így az ő bemutatója ehhez a szinthez méltó helyen, szervezéssel, és biztonsági intézkedéssel volt megrendezve.
SAM_2804Amikor megérkeztem a backstage-be, meglepett, hogy sehol nem volt egy modell sem, viszont óriási nagy teremben láthatóan minden sminkesnek, fodrásznak külön állást építettek ki. Ez elég nagy kontraszt volt ahhoz képest, hogy elősző nap például egy körülbelül 30 négyzetméteres helyen sminkeltek, fodrászkodtak az egyik divatbemutató nem kis nevű munkatársai.
Egyszóval itt csak vártunk-vártunk a nagy sminkcsarnokban, több tucatnyi újságíró, fotós, és blogger tásaságában. Modellek pedig nem voltak sehol.
Szerencsére a facechartot sikerült megszerezni, és a bemutató vezetősminkese Lucia Pieroni is mondott néhány szót a koncepcióról.
SAM_2754 SAM_2726Ő egyébként nem először dolgozott együtt Giles Deacon-nal, és valószínűleg a kilencvenes évek óta aktív sminkmester munkáit ismerők sem voltak meglepve a makeup koncepciótól. Pieroni egyik kedvence a vörös rúzs, amelyet most is alkalmazott. Meg kell mondjam, ekkor még nem láttam sem a ruhákat-mivel más teremben voltak elhelyezve- sem a modelleket, így nem igazán voltam lelkes sem a várakozástól, sem a vörös szájtól. Ezt csak Lily Donaldson bolondozása tudta némileg feledtetni: ő bajszot festett magának, és így mászkált mindenki nagy örömére.
SAM_2745Egyszer csak óriási mozgás támadt, és tömegesen csődültek be a lányok, szigorúan smink nélkül. Lucia Pieroni gyorsan megmutatta, hogy mitől lesz jellegzetes a Giles kollekcióhoz készített smink.
SAM_2749ffIgyekeztem a nagy számú fotós, blogger és ki tudja ki között jó helyet találni. Lehetőleg úgy, hogy ne zavarjam a stábot. Ekkor láttam meg az egyik lányt, akitől szinte földbe gyökerezett a lábam, annyira csodálatos, és annyira más volt mint a többiek. Mellete,  a sminkese mögött cövekeltem le, és gyakorlatilag végigfotóztam rajta step by step a sminkelés folyamatát. Többek közt azt az alapozást is közelről láthattam, ami egy ujjbeggyel ütögetéssel, egyfajta masszírozással alkalmazott technika, szintén Pieroni védjegye.
SAM_2764 SAM_2794Jó ideje kattogtattam, amikoris rájöttem, hogy kit szúrtam ki magamnak. Nem mást, mint Irina Shayk-ot. Általában nem szoktam hírességektől sokkot kapni, de akkor belémhasított a gondolat, hogy mások ezért súlyos milliókat fizetnek- nem forintban- én meg itt állok tőle 60 centire, és step by step-et fotózok a Pumpkin Paradise-ra. Másrészt mit adnának fotós barátaim ezért a pillanatért, ha cserélhetnének velem…de én voltam ott, nem ők, ezért igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, és a fényképezőgépemből. Irinán nem múlott.
SAM_2798

irinaÉrdekes volt, hogy milyen higgadtan, nyugodtan viselte, hogy fotózzuk. A mellettem álló lány például a telefonjával kalimpált, egy japán blogger pedig a nevét kérdezte, és azt hogy betűzze le neki. Mindenkivel türelmes volt. Hihetelenül profin állt a helyzethez, tudta, az hogy  ezzel a szerepléssel, amit elvállalt együttjár a backstage-ben való kattogtatások sorozata, akár profitól, akár bloggertől. Furcsa kontraszt volt, hogy a Giles bemutató után két nappal egy magyar sajtóeseményre voltam hivatalos, ahol a hazai sztárok ügynöksége megtiltotta a kampányarcokként szereplő hölgyek fotózását a megjelenő sajtó képviselők, bloggerek számára…no comment
SAM_2803ffA londoni stáb viszont megdöbbentő nyugalommal kezelte a helyzetet. Szemtanúja voltam annak, amikor az egyik telefonjával hátráló lány sikeresen meglökte a mögötte ülő modellt. A sminkesnek nem ezek voltak a kedvenc pillanatai, mellesleg éppen egy vörös ceruzával próbált volna szájkontúrozni. De nem veszekedett, pillája sem rebbent- kijavította, és folytatta a dolgát.
De lássuk csak, kik voltak még a modellek ezen az estén . Mutatom a listát, amit a mellém libbenő asszisztensnél kaptam el:
modell
Ezek után már nem voltam annyira hűséges Shayk kisasszonyhoz, és igyekeztem minél több pillanatot elkapni a felkerült sminkektől egyre felismerhetőbbé váló modellekről. Sosem gondoltam volna, hogy Eva Herczigovát fotózom majd valaha.
SAM_2742 SAM_2743ffDe nemcsak a régi nagy nevek közül válogattak, hanem a fiatal generáció legjobbjai is vonulhattak a csigavonal alakú kifutón. Íme néhány kép, amelyen az előkészületet láthatjátok. A poszt aljára görgetve pedig elolvashatjátok, milyen termékeket használt Lucia Pieroni és csapata.
SAM_2737 SAM_2760Pumpkin Paradise blog London Fashion week SAM_2732 SAM_2739 SAM_2755ff SAM_2770 SAM_2771 SAM_2791
gilesmakeup

No Comments Yet

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Poom Security Code *

ADATVÉDELEM
Posztok, fotók, illusztrációk, és egyéb írások kizárólag a Syco Media Ltd írásos beleegyezése után közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ezalól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik ez egész posztot, hanem csak annak első pár sorát, a folytatásért pedig a Pumpkin Paradise oldalára kattint az olvasó.
hotels-banner